Tisztelettel köszöntöm Önöket Fekete Géza Dezső szobrászművész Térben és időben c. kiállításának megnyitóján.

A sokatmondó, gondolatébresztő cím mibenlétéről így vallott maga a művész:
„A szobor legfőbb ismérve a kiterjedés, ezért a szobrászat voltaképpen a térben látás és gondolkodás művészete. Egy gondolat, egy érzés háromdimenziós formává való kiterjesztése. A címben szereplő idő pedig nem más, mint a számomra kiszabott földi idő, melyen az alkotás úgy húzódik végig fiatal koromtól kezdve, mint a mindennapoknak értelmet és célt adó feladat.”
Fekete Géza Dezső mondhatni, beleszületett a művészetbe, az alkotói lét olykor küzdelmes, mégis lélekemelő közegébe, hiszen szülei mindketten maguk is neves művészek voltak. Édesanyja, az egykori Vaszary-tanítvány, Roskoványi Mária festőművész, rajztanár, édesapja pedig Galántai Fekete Géza szobrászművész, akitől a művész nem csupán a forma mívesség, a szobor iránti érdeklődését örökölte, de ő csepegtette belé sportszenvedélyét is, hogy hozzá hasonlóan, végigkísérje az életét, és munkáinak kimeríthetetlen ihletforrásául szolgáljon.

E nagyon meghatározó családi háttér mellett a másik nagy inspirációs közeg a Képzőművészeti Főiskola volt, ahol olyan mesterek egyengették útját, mint Szabó Iván és Pátzay Pál, akik a mellett, hogy segítették elmélyíteni technikai tudását, saját alkotói világának, s formanyelvének megtalálására ösztönözték.

Noha a budapesti szobrászművész kiállítás keretében első ízben mutatkozik be Dunakeszin, munkássága feltehetően sokak számára mégsem ismeretlen, hiszen számos alkotásával, köztéri szobrával találkozhattak jártukban-keltükben, budapesti és vidéki utcákon, intézményekben.

A legismertebbek közé tartozik Papp László bronz mellszobra, a Budapesti Sport Arénában vagy a Szent István körút és a Falk Miksa utca sarkán álldogáló, nagy népszerűségnek örvendő, életnagyságú Columbo, pontosabban az őt megformáló, amerikai színész, Peter Falk szobra, melynek kicsinyített mását ezúttal a galéria falai között is megcsodálhatják.

A mai tárlat reprezentatív válogatás formájában mutatja be a művész legjellemzőbb témáit és műfajait: fa és bronz kisplasztikákat, portrékat, plaketteket és érmeket, ily módon széles keresztmetszetét adva e gazdag életműnek.

Fekete Géza Dezső a szobrászat szinte valamennyi műfajában alkotott, s ugyanez a kísérletező kedv érvényesült anyaghasználatában is. Képzeletét egyaránt vonzotta a bronz, az agyag, a kő és később a fa, ezért e nagyon különböző minőségekkel bíró, más-más érzeteket és gondolatokat ébresztő anyagok, mind szobrokká formálódtak a keze alatt.

Formanyelvét kezdetektől fogva a természetelvű, a közérthetőségre törekvő, realista ábrázolásmód jellemzi, melytől soha nem fordult el az absztrakció, a formák torzításának irányába. Rendszerint maguk a témák is konkrét megfogalmazást kívánnak, melytől csak a líraibb hangvételű, az elvontabb, átvittebb gondolatoknak tágabb teret adó faszobrok térnek el.

Témái, anyaghasználatához hasonlóan, sokszínűek, mégis valahogy egybehangzónak, egy nagyon egységes világszemlélet összefüggő darabjainak érezzük őket. Mintha ugyanazt a történetet mesélnék, más-más formákon keresztül. Ha e történetet néhány szóval szeretnénk lefordítani, talán azt mondhatnánk, hogy az, a világban föllelhető szépség keresése, mely talán nem más, mint a mindent átható értelem felismerése. Az értelem, mely áthatja az ember történelemformáló erejét és nagy horderejű, önmagát meghaladó teljesítményeit. Fekete Géza Dezső szobrai által gyakran öltenek testet a magyar és a világtörténelem nagy alakjai, s a művészek, tudósok, alkotók, akik a maguk eszközeivel tettek hozzá egy kis szeletet a világhoz, hasonlóképp, mint a mára legendássá vált sportolók, akik meghaladták az emberi teljesítőképesség határait. E nagy elődök és példaképek megformálása tiszteletadás és emlékezés, míg a saját kortársak szoborba öntését mindenekelőtt a megőrzés, a jövőnek való átörökítés vágya inspirálta. Fekete Géza az évek során számos olyan kortársát örökítette meg, aki ma már nem lehet közöttünk, s ezáltal e szobrok szomorú aktualitást is nyertek.

A művész jelentős nagyságú arcképcsarnokából ezúttal láthatjuk a hajdani Aranycsapat néhány legendás tagjának arcmását, Garass Dezső karakterisztikus arcképét, Mindszenty bíborost, valamint a művész édesapjának, mély érzelmekről valló portréját. Az ismert, neves személyiségek a portrék mellett leggyakrabban érmeken és plaketteken tűnnek fel, melyekből a mostani tárlaton szintén megtekinthetünk egy gyönyörű válogatást.

A mozdulatlanságot, a megállított pillanatot sugalló portrék és plakettek mellett a szobrok másik csoportját éppen hogy a mozgás, a dinamizmus, a lendület hívta életre. E csoport legjellegzetesebb alkotásai természetesen a sportszobrok, melyek az anatómiai pontossággal megformált testeken keresztül mesélnek a mozgás extatikus öröméről. A sportolók önfeledt „játékát” átható erő, s az elkapott pillanat varázsa teszi különösen élettelivé ezeket az alkotásokat. A mai kiállításon számos ilyen, gyönyörűen megmunkált, kiegyensúlyozott kompozíciójú bronz szobrot láthatunk – az ökölvívóktól kezdve Csisztu Zsuzsa sportszobráig.

Végezetül, hadd szóljak néhány szót a kiállítási anyag másik nagy részét alkotó faszobrokról, melyek a művész életében is csak jóval később jelentek meg a bronzhoz és a kőhöz viszonyítva. A fa megmunkálása mindig egyfajta alázatot, az élő fa, s rajta keresztül, tágabb értelemben véve, a természet tiszteletét kívánja a művésztől. Aki tudja, hogy mielőtt vésőt fog a kezébe, tanulmányoznia kell a fát, próbálva megfejteni titkát; meghallva, miről mesél neki. Ez az alázat hatja át Fekete Géza Dezső egy darabból kifaragott, zömében festetlen, a fát a maga természetes szépségében megmutató szobrait. E vertikális irányú, ég felé nyújtózó, karcsú, költői hatású szobrokat, melyek alakjuknak, és a beléjük vájt sokszor mitikus és meseszerű alakoknak s történeknek köszönhetően, különös életfákra emlékeztetnek.

Életfákra, melyeknek tárgyai lehetnek a nagy, egyszeri pillanatok, de lehetnek akár a leghétköznapibb cselekedetek is, hiszen ezek Fekete Géza Dezső szobrain keresztül ugyanúgy jelennek meg – mint a szépség hordozói és a mindennapi élet misztériumai.

Maczkay Zsaklin